• Séta a faluban
• Természeti adottságok
• Településünk története
• Lázbérci víztározó
• Dédesi vár
• Tanösvény

Dédestapolcsány Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részében, Kazincbarcikától délnyugatra, Ózdtól délkeletre fekszik. 1950-ben Dédes és Bántapolcsány egyesítésével jött létre. Napjainkban 1700 lakosa van.

Számos leletanyag bizonyítja, hogy régen lakott település. Az ott talált késő bronzkori cserepek a pilinyi vagy az ezt követő Kyjatice-kultúrából valók. Valószínűleg az utóbbi kultúrába tartozott a falu bronzkori földvára a Verebce-tetőn.
Dédes neve a magyar Dedus személynévből keletkezett. Bántapolcsány nevének első része a Bán-pataktól ered, míg a Tapolcsány szláv eredetű szó, valószínűleg a „nyárfáknál, topolyáknál” lakó toplica szó származéka.
Oklevelek Dédest 1221-ben említik először. Királyi várjobbágyok lakták. Nevét Dedus várjobbágyról kapta. Határában már 1247-ben kezdetleges vasolvasztás folyt. A XIV. században kőtemplommal rendelkezett, a XV. században mezőváros lett.
1254-ben már állt a dédesi vár, ekkor az Ákos nembeli Ernye birtokában volt. Az erődítést ő létesítette valamivel korábban, amikor Parasznyán vásárolt javait cserélte el a dédesi várjobbágyok földjéért. 1254-ben a közeli Mályit arra való hivatkozással kapta meg IV. Bélától, hogy az erősség miatt van rá szükség. Egy 1268-ból való hamis oklevél szerint István ifjabb király (IV. Béla fia) Miskolcz nembeli Ponicz bánnak adta tartozékaival együtt, és adományát 1271-ben megerősítette. 1316-ban Ákos nembeli István fiai Csák Máté oldalára álltak, ezért a király, Károly Róbert Dédest 1319-ben Debreczeni Dózsával megostromoltatta és saját várnagyait illetve alvárnagyait ültette be a várba
Dédes várának eleste után a török súlyos adókkal sanyargatta. A vár mellett a község is fejlődésnek indult. Szent Márton tiszteletére emelt kőegyházának papjáról már 1304-ből tudunk. 1332 és 1335 között plébánosa 2-12 garas pápai tizedet fizetett. A falu, mint királyi birtok egyre gyarapodott. A XV. században Dédest, mint várost (oppidum) tartják számon Borsod vármegye mezővárosai között.

Tapolcsány első említése a pápai tizedjegyzékekből való. Papja 1332-ben 10 garas pápai tizedet fizetett. 1398-ban Zsigmond király Visegrádon kiállított oklevele szerint a dédesi vár birtoka. Már 1240-ben említik a környéken lakó remetéket, a közelben pedig egy vesszős helyet és a dédesi vár kivágott erdejét. 1313-ban már állt a Szentlélek és Krisztus Teste tiszteletére szentelt pálos kolostor, amelynek lakói a szürke ruhás Szent Kereszt remetéi voltak. Az Ákos nemzetség tagjai voltak a kegyurak, és 1313-ban István nádor a Tisza mellett halastavat, Diósgyőrben az ottani pálos remetékkel közösen egy szőlőt adományozott nekik.
A pálosok két környékbeli egyházi intézményéből Dédeskő veszély esetén a biztonságot szolgálta, míg a kedvezőbb földrajzi helyzetű Diósgyőr az udvari életnek és a borsodi tartománynak lett központja.
1540 körül az erőszakos foglalások során világiak kezére jutottak a kolostor birtokai, s ezek még 1599-ben is Perényi Gábor kezén voltak. A kolostor a török uralom alatt elnéptelenedett, s csak a birtokok vándoroltak egyik zálogbirtokos kezéről a másikéra. A kolostor romjai Ómassától egy kilométerre ma is állnak a Bükkben, és Szentléleki romok néven közismertek.
A település határában a XVIII. század végén, a XIX. század elején a Bán-patak mellett tótkemencék (vasolvasztók) és vasverők (hámorok) dolgoztak, a patakon még a II. világháború előtt is vízimalmok őröltek.  

Dédest és Tapolcsányt sem kerülték el a világháborúk. A 2. világháborúban az átvonuló orosz és román katonák nem kímélték a polgári lakosságot. Számtalan atrocitás érte őket. Majd a két falu 1950-ben Dédestapolcsány néven egyesült.