Programok   A vendégház   Szolgáltatások   Áraink   Kapcsolat   korszelet menu_csik

A szálláshelyről Uppony felé haladva érjük el a nekézsenyi elágazást, amelynek közelében indul a 2 km hosszú Ostrea tanösvény.

Felfedezésével és a geológiai bemutatóhely megtekintésével az ide látogatók megismerhetik a földtörténeti harmadkor geológiai jelenét és múltját. Kiindulópontja a Dédestapolcsányt Nekézseny felől megközelítő út mellett, a faluba érve található.

Nevét arról az 50-60 millió évvel ezelőtt élt kagylófajról, a mai osztrigák elődjéről kapta, amelynek megkövesedett héjai nagyszámban bukkannak elő az itteni geológiai feltárásokban. Az ösvény látnivalói egész napos programmá egészíthetők ki a szomszédos Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kialakított Szalamandra Tanösvény bejárásával, amely a Lázbérci víztározó felől is megközelíthető.Uppony felé az út a víztározó partján vezet, ahová autóval nem lehet behajtani. Ajánlatos inkább kerékpárra pattanni, vagy egy jó túrabakancsra szert tenni.

A Lázbérci víztározó igen ismert és kedvelt horgászhely, ám a horgászaton kívül más sportot itt űzni nem lehet. A tó és annak környezete szigorú védelem alatt áll. Upponyhoz közeledvén meglátjuk a 400-500 méter hosszú Upponyi sziklaszorost, ami a hegység geológiailag legértékesebb és egyúttal legszebb része. Mészkőoldalával, karsztos jellegű, meredek sziklafalával és kőfülkéivel különleges élmény.

 

 

Az Uppony község szélétől induló, Vízköznek is nevezett szűk szurdokvölgy rendkívül gazdag növényritkaságokban. Állatvilágának összetételét a Bükk közelsége szabja meg: sok ott fészkelő madár talál itt vadászterületet, különösen a ragadozók faj- és egyedszáma figyelemre méltó. Előfordul a vándor- és kerecsensólyom, a barna kánya, télen a gatyásölyv, és itt fészkel az uhu. A mesterséges vízfelületre rendszeresen táplálkozni jár a vízimadarak népes csapata.

Szintén nagy értéket képviselnek azok a geológiai feltárások, amelyek az egykori szarmata flóra megkövült maradványait, a sárgás és fekete levéllenyomatokat őrzik. A tájvédelmi körzet jelentős természeti képződménye még a fokozott védelmet élvező Damasa-szakadék, amelyben a hatalmas sziklákat mintha csak óriások dobálták volna szét.

Ha a víztározó helyett a kereszteződésben inkább Nekézseny felé indulunk, igen csak szép látványban lesz részünk. A kanyargós, dimbes-dombos úton Lénárddaróc, Bükkmogyorósd útvonalon visszatérhetünk Szilvásváradra. Amennyiben Csokvaományban Sáta-Borsodbóta-Ózd felé vesszük az irányt, ott lesz igazán szép, kanyargós és dimbes-dombos!

Borsodbótán elkanyarodhatunk Uppony felé. Ebben a kis zsákfaluban igazi régimódi csend és béke fogadja az idelátogatót.

Szalamandra tanösvény
Videóink
Radnóti Miklós: Nem tudhatom.
Történet képekben
Lovaskocsikázás